Jazzből a klezbe

A hazai zenei élet egyik legeredetibb formációja a Nigun, amelyben szöveg nélküli, tradicionális zsidó dallamokat játszanak jazz zenészek. Illetve népzenészek. Pontosabban: zenészek. INTERJÚ PÁRNICZKY ANDRÁSSAL

Fidelio: Nemrég új felállásban kezdett játszani a Nigun. Kit és mit hozott a változás?

Párniczky András: Egy hosszú folyamat eredménye ez, eredetileg jazz-zenekari hangzással játszottunk szaxofon-gitár-dob-bőgő felállásban, aztán amikor Bacsó Kristóf hat év után kivált, azt gondoltam, közeledhetnénk a népzenéhez. Miután Baló Pisti is elment, dobosnak meghívtam Jeszenszky Gyurit, vele és a másik alapítóval, Nagy Peti bőgőssel hárman nagyon jól megértjük egymást. Az új tagoknál nem is a személy, hanem a hangszer volt a döntő, így aztán az elmúlt időszakban elég sokan megfordultak nálunk, Borbély Miki szaxofonossal és Kézdy Luca hegedűssel is játszottunk, végül Ülkei Dávid szaxofonosnál maradtunk.

F: Ő is vegyes jazz- és népzenei háttérből érkezett?

PA: Abszolút. Egy fiatal, nagyon nyitott zenészről van szó, nemrég vették fel a jazz tanszakra. Alapvetően szaxofonos, a Nigunban eddig altón játszottak, ő pedig tenorozik, aminek külön örülök, emellett klarinétozik. A közös munka úgy érzem, jó irányba halad, a népzenei hangzás egyre meghatározóbb. Ha meghallgatod Dresch Misi együttesét, ami nekem egy etalon zenekar, egy erősen népi jellegű hangszer, a cimbalom kapott helyet negyediknek. Ez alapvetően a zongora funkcióját tölti be, nálunk pedig a gitár a harmóniahangszer, amikor kísér. Viszont engem nem lehet kiváltani, legalábbis nem örülnék neki, ezért volt kérdés, hogy a szólista, akit magam mellé hívok, mennyire tudja a népi jellegű soundot erősíteni. Az elektromos gitár ezt soha nem fogja tudni sajnos, egy ideig mandolinoztam, de az olyan volt, mint amikor az Ornette Coleman hegedült, erre szokták azt mondani, hogy érdekes…

F: A műfajkeveredéseknél felmerül a világzene, mint kategória? Vagy ez inkább marketing kifejezés?

PA: Igen, azt gondolom, az összes kategória marketing célt szolgál, azért kell, hogy egy pultra ki tudd rakni a CD-t, és ne névsorba kelljen tenni. Én ettől megőrülök. Egyszerűen zenész vagyok, nem fogok magamról kategóriát alkotni. Persze elfogadom, hogy ilyen a világban, együtt tudok ezzel élni.

F: Van ennek egy másik oldala, a kulturális megközelítés. A Nigun egyrészt fakad a zsidó kultúrából, kelet-európai és szefárd dallamokból, másrészt a jazzből…

PA: Igen, az ötlet 2000-ben merült fel, amikor Hollandiában tanultam, ekkor még nem hallottam ilyesmit. Aztán az utolsó nap, mielőtt hazajöttem, hogy megalakítsam a Nigunt, egy lemezboltban böngésztem, így akadtam rá Daniel Zamir Exodus című lemezére – egyébként ő játszik a harmadik albumunkon. Ez volt John Zorn Tzadik kiadójától az első lemezem, pont témába vágott, nagy inspirációt jelentett.

F: A zsidó gyökereket tekintve John Zorn kezdeményezésében, a Radical Jewish Culture (Radikális Zsidó Kultúra) irányzatban inkább kérdésfeltevést, mint választ fogalmazott meg. Úgy látom, nagyon sok kísérlet folyik mindenféle formációkkal. Látsz ebben fejlődési irányt, vagy teljes a káosz?

PA: Szerintem ott a káoszban van az igazság. Azt gondolom Zornról, hogy ő ma a legfontosabb zsidó zenei történés. Ő az, aki ezt a kultúrát ma élővé teszi, nem csak a saját zenekaraiban, a kiadójával is: ott él tovább a népzene. Nekem a Radical Jewish Culture mai népzenét jelent, a mi népzenénket. Városi zsidók vagyunk, ilyen értelemben nekünk ez a városi népzenénk. Ebbe a szabad, korlátok nélküli gondolkodásmódba beleférnek iszonyú mellényúlások is, de a népzenében sincs standard. Mindenki a saját örömére zenél, és reméljük, hogy ez másoknak is örömére szolgál.

F: A többi városi zsidó népzenei jelenséget, mint a kanadai DJ Socalled, vagy Matisyahu, a haszid reggae énekes, mennyire látod jelentősnek? Lehet, hogy a Tzadik erőteljesebbnek és kreatívabbnak tűnik, ők viszont többekhez jutnak el.

PA: A Tzadikot azért gondolom másnak, mert markánsan képvisel valamit, ami nem csak önmaga. Túl tud lépni a saját egóján, azt tudja mondani, hogy van valami fontosabb, közösségi szándék. A tzadikok szent emberek, akik másokon segítenek, mondjuk úgy, a tzadik azt jelenti, überfajin. A kiadónak azért lett ez a neve, mert Zorn annyira jó fej volt, hogy elkezdett teljesen szétesett New York-i zenészeket szponzorálni. Felkérte őket, hogy készítsenek neki lemezt, amire igazából nem volt szüksége - mások kezdték el így nevezni.

F: Tavalyelőtti látogatásakor együtt zenéltetek. Mennyire ismerted meg?

PA: Szerencsére bőven volt alkalmam vele beszélgetni, azt éreztem, ő nem egyszerűen jó zenész, hanem egy zseni. Hihetetlenül kedves, szerény, nem tudok róla rosszat mondani, leszámítva, hogy cicitben, ortodox zsidó öltözetben eszi a disznóhúst, ami nem szép dolog. Viszont számára kulturálisan fontos a vallás, nem politizál, és én ezzel maximálisan egyetértek.
Mélyen elítélek minden olyan zenészt, aki a politikában részt vesz, és kiáll az egyik, vagy a másik oldalon. Azt gondolom, ha egy művész politikai nyilatkozatot tesz, az legyen emberi megnyilatkozás, a demokrácia mellett, vagy valami olyan kirívó esetnél, ami az emberek életminőségét érinti. A direkt pártpolitikai kiállással nagyon nem tudok egyetérteni. Respektálom, ha valaki ilyet tesz, mert nyilván hisz az ügyben, de azt gondolom, a zene univerzális dolog, amiből nem szabad senkit kizárni. Én nagyon örülök annak, ha bármilyen beállítottságú embernek örömet okozok a zenémmel, és nem szeretném, ha bárki akár egy számot ezért ne hallgatna meg.

F: Mik a Nigun tervei?

PA: Az együttesnél az elsődleges cél az, hogy összeérjen az új felállás. Nagyon örülnék, ha sokáig tudnánk így, egymást inspirálva játszani. Mostanában a poliritmiák érdekelnek, ezt a mai jazzben egyre dominánsabb nyelvezetet sajátítjuk el a Nigunnal. Jók az előjelek egy új lemezre, és szeretném folytatni az együttműködést Matt Darriau-val, a Klezmatics szaxofonosával is. Vele viszonylag rendszeresen játszunk együtt, mindig nagy örömmel, ebből alakulhat turné Európában és Amerikában.

(2008. október 17. 21:00 Budapest Jazz Club (Budapest) – Fidelio Jazz Est: Nigun; tagjai: Párniczky András (gitár), Nagy Péter (bőgő), Ülkei Dávid (szaxofon), Jeszenszky György (dob))

Vissza a cikkekhez.